Ask

ArchiveRSS

Theme

alizvagyokrovidivel:

'egyelek meg'

alizvagyokrovidivel:

'egyelek meg'

(Source: marimoody)

stevesimonjr:

Elisabeth Bridge

stevesimonjr:

Elisabeth Bridge

(Source: keiumeesak)

az úton fekvő véres zsebkendő mögött látszó történet

Posted 1 week ago

kortárs verset könyvtárból kivenni 

Posted 1 week ago

fotojournalismus:

Fashionistas pose for photographs in front of a homeless man outside Moynihan Station following a showing of the Rag & Bone Spring/Summer 2013 collection during New York Fashion Week September 7, 2012.
[Credit : Lucas Jackson/Reuters]

fotojournalismus:

Fashionistas pose for photographs in front of a homeless man outside Moynihan Station following a showing of the Rag & Bone Spring/Summer 2013 collection during New York Fashion Week September 7, 2012.

[Credit : Lucas Jackson/Reuters]

(Source: croixdechavaux)

És közben ez a határozatlan, jóindulatú, diszkrét

várakozás,

hogy mondjak valamit magamtól.

Kelet-Európából jöttem,
magasságom 170 centiméter,
Már tíz éve vagyok nő, s még
vagy húsz évig az leszek,

Az én sztorim sem egy lányregény,

szívemben öröklött szorongást hordok.
Hogy újra már nem kezdhetem,

200 tökegyforma inkubátor egyikében
a 200 tökegyforma eredménytől
egy címke választja el.
akkor még sok volt bennem az új, az érdekes.

Még nem adtam magamról semmilyen képet,

még nem tudom, milyen legyek,

csak nézem, ahogy nő a pálmám a súly alatt,

amíg a világ érinthetővé formálódik:

 Itt az idô, hogy feltaláljam magam,

hogy: mától, nem, holnaptól, mert ma

kirázom a szalvétát a szikrázó szabadba.

várni a könnyebb, menni nehéz,

Kéne tőle pár kupica

Bátorság.

Amit elértél, már nem a tied. 
Nem akarok elérni semmit: 
nem akarom, hogy ne legyen mire vágynom. 
Ugye ez volt, mire vágytál?

Az utam keresem –

és nem veled, magammal harcolok.

Nézlek egymagam – közben vívódom.

rendetlen életem rendeltetése:

rámszakadt a haladás

magamban is átlépek egy határt,

Az én határom. Az én hazám. Az én nemzetem.

óriásplakátról ordító magyarság

Üres már a megálló.

A buszt nem értem el, lekéstem a szerelmet.

Bennem a csend robbant, tombolt,

miért  nem vagyok perverzebb kicsit,

Elfutok, de bevárlak.

Megyek haza, lassan, kerülôvel,

érezzem: ez a legteljesebb estém,

tudjam: a valóságban: átlagos.

sokáig csak engem figyeltek, de már figyelhetem

a dolgok természetes, itteni folyását.

firkára leltem Az idő falán 

Köré repkény csimpaszkodott.

Most ő kelt életre engem,

Kis tarka lepkék,

Egy képzelt középpont köré

lakói a délelőttnek, hárman

Magányukat összehúzzák magukon

vagy mint egy belső udvarát szorongató bérház

két cserép az ablakban: a kertünk

Az időm eszement

Gőzmozdony,

Két pályaudvar közt fújtat Budapest.

Szeplő a Föld tomporán.

Az én városom. Az én utcám. Az én házam.

Az én kertem. Az én kutyám. Az én kukám.

mossák a vizet a követ míg mások az

egész várost telefossák

Itthon vagyok!

Sose tudom megemészteni

folyton elmászkál az érzés,

majd elmúlik, ami mindig van velem,
akárhol vagyok,
hogy másutt is lehetnék.

Tipródom.

Harcom a csendem, / Bennem a tájak,

Járkálj nyitott szemmel a világban, ember, minden

Az én területem. Az én földem. Az én tájam

Az én gondom. Az én ellenségem. Az én dühöm.

a folyamatok. Leírhatók.

félretett, nyitott könyv a földre csusszan, becsukódik,

nem tudni, hol szakadt félbe a történet.

már elmondtam magamról mindent.

olyan ólomsúlyos az élet. 
És nem könnyű meghalni sem.

Az én hullám. Az én csontvázam. Az én porom.

Folyóparton szórom szét

Fogódzkodnék a foszló fellegekbe.

Csak egy helyet adjatok a háztetők felett.

másik párna, takaró közé, tágas térbe, nem ér el hozzám semmi nesz,

A mennybolt menten rámborul:

aztán újra csend lesz. 

Posted 2 weeks ago